Életünk során hallunk olyan kifejezéseket, amelyeknek értelmet azonnal nem tudjuk megfejteni. De olyan is van, hogy ismerjük az eszközt, tárgyat, ellenben nem azzal a megnevezéssel. Talán a pergola is egy a tucatnyi ilyen kifejezések között. A pergola a legrégebbi árnyékolásra alkalmas kültéri szerkezet, amelynek vázát leggyakrabban fagerendákból készítik. Maga a szerkezete úgy áll össze, hogy a tartóoszlopokra helyezik a keresztgerendákat, majd ezekre a tetőszerkezetet, az oszlopok anyaga pedig lehet természetes kő, fa, tégla vagy acél. A legtöbb esteben a tetőelemke is gerendából készülnek, vagy esetleg élére állított deszkapallból. Ha az elkészült pergolát megnézzük, akkor egyből azt mondjuk, hogy ez egy nyitott kerti lugas. Tájegységtől függően használják a meg nevezéseket, ezért, ha valaki pergolának nevezi a kerti lugasunkat, akkor ne pillogtassunk értetlenkedő tekintettel. Amúgy a pergola az olasz reneszánsz építészetre nyúlik vissza, az ókorban is előszeretettel használták parkok, kertek árnyékos helyeinek kialakítására.
Napjainkban is sokan alkalmazzák ezt a praktikus megoldást. A pergola kialakításánál a tervezők figyelembe veszik a nap beesési szögét, ami hazánkban nagy általánosságban 62 foknak felel meg. Így a megszerkesztett árnyékolóelemek teljes árnyékot biztosítanak. Ami még megfigyelhető a pergolák esetében, hogy a legtöbbre növényt futtatnak fel, ez lehet szőlő vagy más futó növény. Pont azért, mert a szőlő szereti a pergolát, régebben szőlőtermesztéshez használták. Mára már a pergola tetejét is fedőlemezzel borítják, a teljes árnyék érdekében, és az eső miatt is.