|
28 millió forintos támogatás az ELTE TTK Környezettudományi Centrumának |
|
|
|
|
Írta: epresso
|
|
2010. március 13. szombat, 20:21 |
|
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem által vezetett konzorcium a TÁMOP – 4.1.2-08/2/A/KMR – Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre című felhívásra benyújtott „Környezettudományi alapok tankönyvsorozat” pályázata 28 millió forintos támogatásban részesült. A projektet Kiss Ádám professzor vezeti, aki egyben a Környezettudományi Centrumot is igazgatja.
A pályázat elsődleges célja, hogy a könyvformátumú oktatási anyagok fejlesztése után az internet előnyeit jobban kihasználó online tartalmakra térjenek át, többek számára megkönnyítve és hozzáférhetővé téve az oktatást. Éppen ezért a digitális tananyagfejlesztést és az interaktív segédanyagok létrehozását fogják szem előtt tartani mind magyar, mind angol nyelven. Ezeket az anyagokat a környezettani alapképzésben és környezettudományi mesterképzésben tanulók érhetik majd el, de több elemet terveznek más természettudományos képzésben is alkalmazni. A projekt során 12 moduláris jegyzet készül el.
A későbbiekben bővebb információk kaphatók a http://kornyezet.elte.hu oldalon.
Antal Nikolett
|