|
Ismét sötétbe borul több, kisebb-nagyobb város világszerte március 27-én fél kilenctől. Már javában tart a regisztráció a Föld órája elnevezésű akcióra, amit az idén már harmadik alkalommal hirdetnek meg nemzetközi szinten.

A környezetvédelmi akció lényege, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mennyi energiát is pazarolunk el feleslegesen. Pedig egy kis odafigyeléssel is sokat tehetnénk ezért a golyóbisért.
A mozgalom ötlete Sydney-ből származik. Nemzetközi szintűvé 2008-ban nőtte ki magát. Hazánk is ekkor csatlakozott pár településsel. Tavaly már több, mint 88 ország 4000 településén oltották le az emberek otthonaikban és a főtereken, nagyobb kivilágított épületekben a fényeket.
Remélhetőleg az idén ezek a számok még tovább emelkednek.
Csak egy órát kell valahogy kibírnunk kedvenc elektronikai kütyüink nélkül. Egy órában pedig sok hasznos időtöltésre nyílik lehetőségünk. Meglátogathatjuk rég látott barátainkat, ismerőseinket, beszélgethetünk egy jót családtagjainkkal vagy még közelebb kerülhetünk a kedvesünkhöz. (Az utóbbi talán még a népességszám emelkedésére is kihathat. )
Tegyünk mi is a fenntartható fejlődésért. Mert ami nekünk csak egy mozdulat, Földünknek, otthonunknak igenis sokat jelenthet.
S valljuk be egyetemistaként bizony-bizony kell egy kis áramszünet. Főleg így a szorgalmi időszak felén is túl.
Mia
|