A doppinghasználatról felsőfokon PDF Nyomtatás E-mail
Írta: epresso   
2010. március 12. péntek, 11:59

Túljárhatnak a sportolók a doppingellenőrök eszén? Ellenőrizhető a doppinghasználat? Milyen hatásai lehetnek a doppingszereknek, és mi szerepel a Tiltó Listán?

A dopping-antidopping témakör minden aktuális kérdésére választ ad a Debreceni Egyetem szervezésében március 11-én elindított, Magyarországon egyedülálló kurzus. Az oktatás során olyan szakmai problémák is terítékre kerülnek majd, mint a doppinghasználat hazai és nemzetközi szabályozása, történelme vagy laboratóriumi analízise.

Kuriózumként jelent meg a hazai felsőoktatás képzési palettáján a Debreceni Egyetem Sportigazgatósága által indított A doppingellenes tevékenység ismeretei című kurzus. A tantárgy egészségügyi, sportpolitikai, etikai és jogi aspektusból közelíti meg a tiltott szerek és módszerek problematikáját, de a doppingellenőrzések gyakorlati kérdéseire is választ ad. A dopping-antidopping témakör egyetemi szintű oktatására eddig Magyarországon még nem nyílt lehetőség, derült ki a kurzus elindítása apropóján rendezett március 11-i sajtótájékoztatón.

 

A szabadon választható tantárgy átfogó képet ad a doppingérzékeny sportágakról, a sportolókat érintő szabályozásokról, valamint a legális és tiltott teljesítményfokozásról. A hallgatók megismerkedhetnek továbbá az ellenőrzések hatásmechanizmusával és azokkal a megdöbbentő szokásokkal is, melyekkel a sportolók megpróbálnak túljárni a doppingellenőrök eszén. A oktatás során szó esik a tiltott szerek egészségkárosító hatásairól, a doppingminták laboratóriumi analíziséről és a doppinganalitika legújabb, tudományos kutatási programjairól is. A képzés lehetőséget ad továbbá a kimutathatatlan doppingok és az új „csodaszerek” kapcsán kialakult tévhitek eloszlatására is. Az értelmiségi pályára készülők olyan ismereteket sajátíthatnak így el a doppinghasználatról, melyekkel olykor még a sportszakemberek sem rendelkeznek.

 

 

„Már öt éve nagy népszerűségnek örvend »A Labdarúgás elmélete és gyakorlata« kredittárgyunk, de – a magyar egyetemi sport egyik meghatározó intézményeként – az ütős játékok és a testépítés ismereteivel, műfalmászással vagy a hőlégballon-repülés alapelveinek tanításával is igyekszünk pótolni a testnevelés órák hiányát. A sportot még több szabadon választható kurzussal is szerettük volna visszacsempészni a hallgatók életébe, ezért kezdtük el oktatni »A doppingellenes tevékenység ismeretei«  című tárgyat. A kurzus magas szintű szakmai hátterét olyan neves előadók garantálják, mint Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője vagy Buzánszky Jenő, a legendás Aranycsapat játékosa. Egyik fő célkitűzésünk, hogy a nagy közfigyelmet kapott, dopping-antidopping kérdéskörre hiteles válaszokat adjunk” – hangsúlyozta Nagy Ágoston, a Debreceni Egyetem sportigazgatója.

 

 

 

Hozzászólások (0)
Hozzászólás
Adatok:
Hozzászólások:
Biztonsági kód:
Módosítás dátuma: 2010. március 12. péntek, 12:03
 
,,A karok együttműködésén nyugszik az egyetem” – Interjú az ELTE új rektorával



Dr. Mezey Barnával, Az Eötvös Loránd Tudományegyetem új rektorával beszélgetett riporterünk az intézmény presztizséről, jövőjéről és szakmai terveiről.



PartyPonty.hu

Színház Súgólyuk

HANGVERSENY

Vizsolyi Lívia fagottművész szegedi működésének  20 éves jubileuma alkalmából   M...

Irodalom Szegedi kikötő

Mennyei labdázás

            Esik, újfent esik az eső. Medárd röhöghet a markába, amiért valóra v...

Film Véleményünk szerint....

90 éves a Belvárosi mozi

2010. szeptember 8-án ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját a szegedi Belvárosi mozi. E...

Technika kockablog

Kapcsolj a hekkerek nyelvére!

Tudom, nem újkeletű dologról van szó, de az olvasók közt valószínűleg nem mindenki ismeri a...

Tudomány Biokémia

Olajhelyzet

Mindenki számra ismeretes a helyzet, ami a Mexikói öbölben zajlik és főszereplője a BP egyik ...

Sport labdabiztos

Husztinak romvára megállék, csend vala meg nagyon nincsen - Bohócliga 6. beharangozó

Csütörtök van, holnap kezdődik a hétvégi forduló, írnám, hogy vissza a dolgos hétköznapok...

Party Half Pécs Squad

Szeptember 6.-tól indul a második rádiós szezon :)

A tervezettnél egy fikarcnyival hosszabbra sikerült nyári szünet után szeptember hatodikán is...

Közélet Gondolat Forradalma blog

A Michelangelo-kód: rejtett üzenetet találtak a Sixtus-kápolna freskóján

Michelangelo az olasz reneszánsz kiemelkedő alakja. Szobrai és festményei előtt az ember ámul...

Hírdetés

Hírdetés

Igazmondó.hu