Visszavonta Donald Trump, amerikai elnök kormánya azokat a jogilag nem kötelező érvényű szövetségi iránymutatásokat, melyekkel az Obama-kormány lehetővé tette, hogy a transznemű diákok az állami iskolákban a nemi identitásuknak megfelelő mosdót és öltözőt használják – írja az MTI.

A washingtoni igazságügyi és oktatási tárca azzal indokolta a szövetségi iránymutatás visszavonását, hogy az irányvonalak zavart okoztak, és számos per indult amiatt, hogy miként kell őket pontosan alkalmazni.

A levél tanúsága szerint azok a garanciák, amelyek a nemi identitás miatti zaklatást hivatottak kiküszöbölni a diákok körében, továbbra is érintetlenül érvényben maradnak.

Az iránymutatás hiányában az állami és helyi hatóságokra hárul az a feladat, hogy eldöntsék, hogyan alkalmazzák a nemi diszkriminációt tiltó szövetségi törvényt, illetve, hogy alkalmazzák-e a diszkrimináció tilalmát a nemi identitásokra vagy csak a biológiai nemeket veszik figyelembe.

A szövetségi iránymutatás támogatói szerint azért volt szükség a szabályokra, hogy meg lehessen védeni a diákokat a diszkriminációtól. Az előírások ellenzői szerint viszont ezzel a szövetségi kormányzat túlterjeszkedett a hatáskörén.

Kép: alfahir.hu; velvet.hu

Instagramcapture 6c1f7fea 4fa7 4621 af54 f3d54c1be526

Tanács Dóra Gréta

Tanács Dóra Grétának hívnak, jelenleg az SZTE JGYPK Kommunikáció és Média (Moderátor) szakos hallgatója vagyok. A gimnázium óta érdeklődök a média világa iránt, ekkor keltette fel figyelmemet először az újságírás. Az, hogy egyetemi szinten is tanulhatok róla hatalmas segítséget jelentett abban, hogy elkezdjem, és hogy színvonalas cikkekkel segítsem hallgatótársaim, oktatóim. Célom, hogy ezek által mindenki bepillantást nyerhessen az oktatás világába. Remélem, hogy a jövőben egyre többen bizalommal fogják majd olvasni írásaim, hiteles forrásként tekintenek rájuk, rám.