A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium végzős, matek szakos diákjainak 146 érettségi jegyéből csak három volt négyes, a többi mind ötös. Az osztály nagyjából fele angol elit egyetemeken, például Cambridge-ben és Oxfordban tanul majd tovább szeptembertől.

Az iskola 12. M osztályos diákjai megdöntötték a gimnáziumi rekordot, eddig 4,96 százalék volt az érettségin a jegyek átlaga. A 28 fős végzős matekos osztálynak a 146 érettségi osztályzatból csak három négyese volt, a többi mind ötös. Érdemes azt is kiemelni, hogy a jegyek egyharmada emelt szintű vizsgán szerzett jegy volt. Így jött ki a 4,98-os átlag, ami valószínűleg az országban is egyedülálló.

A büszke osztályfőnök, Schultz János elmondta: „Korábban is voltak erős osztályaim, de a mostani mindent felülmúl”.

Williams Kada, aki idén megnyerte az Amerikai Matematikai Diákolimpiát – amelyen 300 ezren indultak – elmondta: „Azért jelentkeztem Cambridge-be a Trinity College-be, mert a világon ott a legerősebb a matematikaoktatás, és így ősztől a világ legjobbjaival tanulhatok együtt”

Forrás: eduline.hu; delmagyar.hu

Kép: szeged.hu; delmagyar.hu

Instagramcapture 6c1f7fea 4fa7 4621 af54 f3d54c1be526

Tanács Dóra Gréta

Tanács Dóra Grétának hívnak, jelenleg az SZTE JGYPK Kommunikáció és Média (Moderátor) szakos hallgatója vagyok. A gimnázium óta érdeklődök a média világa iránt, ekkor keltette fel figyelmemet először az újságírás. Az, hogy egyetemi szinten is tanulhatok róla hatalmas segítséget jelentett abban, hogy elkezdjem, és hogy színvonalas cikkekkel segítsem hallgatótársaim, oktatóim. Célom, hogy ezek által mindenki bepillantást nyerhessen az oktatás világába. Remélem, hogy a jövőben egyre többen bizalommal fogják majd olvasni írásaim, hiteles forrásként tekintenek rájuk, rám.