A Közép- európai Egyetem sorsa még mindig nem dőlt el, de sokaknál kiverte a biztosítékot. Egyre többen állnak ki az intézmény mellett. Íme:  

„A CEU nagyon jelentős tudományos centrum, nemzetközi oktatási intézmény. Jó, hogy Budapesten működik. Nagyon fontos a kutatói és oktatói közösség, a szakmai műhelyek, a kutatócsoportok, a tudományos élet egyben tartása" – nyilatkozta Lovász László az MTA elnöke, az ügy kapcsán; hozzáfűzve: biztos abban, hogy a felek megtalálják a zökkenőmentes működést lehetővé tévő megoldást. „Az MTA és én magam is szívesen közvetítünk ebben" – mondta.

A Facebookon a szolidaritás kifejezésének új formája terjed. A Közép-európai Egyetem mellett kiállók kiírják falukra: #istandwithCEU, ami annyit tesz: én a CEU-val vagyok. Dragomán György neves író is így fejezte ki szolidaritását csütörtök reggel, ám ő egy apró felvetéssel is kiegészítette. „Én azt mondom, ne álljunk meg félúton. Tiltsuk be az angol nyelvet, úgy ahogy van. Sőt, mindent, ami a rothadó nyugatról jön.”

Dragomán György (író) szintén kiáll a CEU mellett 

Közösen jegyzett közleményben állnak ki az elmúlt napok eseményei hatására az intézmény mellett Magyarország szakkollégiumai. Többek között azt hangsúlyozták, hogy: „Úgy gondoljuk, hogy a CEU szerves részét képezi a hazai felsőoktatásnak, hozzájárulása jelentős mind a hazai tudományos élethez, mind a jövő értelmiségének képzéséhez. A tehetséggondozás a CEU és a szakkollégiumok közös missziója. A CEU több oktatója és volt diákja személyesen is részt vesz a szakkollégiumok tudományos munkájában, jelentősen hozzájárulva a szakkollégiumok által képviselt minőség fenntartásához.”

Az Egyesült Állam is aggódik a magyar kormány március 28-án beterjesztett törvénytervezete miatt, amely új, célzott és súlyos követelmények elé állítja a külföldi egyetemeket. „Nyomatékosan kérjük a magyar kormányt, hogy ne tegyen olyan törvényhozói lépéseket, amelyek veszélyeztetnék a CEU függetlenségét és fennállását.” - üzente az amerikai külügy.

Mark C. Toner (amerikai külügyi szóvivő)

Több mint 150 jeles európai és amerikai tudós írta alá a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU) támogató nyílt levelet, hangsúlyozva, hogy a törvénymódosítás veszélyezteti az egyetem akadémiai szabadságát. A levelet a világ élenjáró egyetemeinek számos vezető tudósa írta alá, többek között 14 Nobel-díjas, hét John Bates Clark-érmes, valamint az Európai, az Amerikai és a Nemzetközi Közgazdasági Társaság elnöke, számos más díjnyertes személyiség, illetve vezető folyóiratok szerkesztői és korábbi szerkesztői. A tudósok a "lehető leghatározottabban" azt kérik, hogy a kormány vonja vissza a törvénymódosító javaslatot.

Mark C. Toner az amerikai külügyi szóvivő álltal kiadott közleményben leszögezi, hogy a CEU egy elsőrangú akadémiai intézmény, amelyet az Egyesült Államokban és Magyarországban akkreditáltak, tanárai, alkalmazottai és diákjai világszerte száz országból származnak. A CEU Magyarország régióbeli befolyását erősíti tudományos munkájával, valamint elősegíti a független, kritikus gondolkodáshoz. „Javasoljuk a magyar kormánynak, hogy kerüljék a szabályozást, amely veszélyeztetné a CEU működését és függetlenségét.”



Forrás: hvg.hu, 24.hu, index.hu, magyarnarancs.hu

Képek: 24.hu, hvg.hu, index.hu



Margit

Hodován Margit

Hodován Margit vagyok, a Szegedi Tudományegyetem magyar alapszakos végzős hallgatója. Már középiskolás korom óta érdekel a média világa. Itt az egyetemen lehetőséget kaptam, hogy ne csak pusztán külső szemlélője, hanem részese is lehessek. Újságíróként eleinte kulturális témákról írtam cikkeket (programajánlók, színházkritikák, kiállítások), jelenleg teljesen más témákkal foglalkozom: a felső-, és közoktatási hírekkel. Ijesztő volt az elején, de mára ez háttérbeszorult. Ezekről is kell írni, kell olvasni és kell, hogy tudjunk róluk!