Tegnap reggel vitatkoztak, délutánra pedig már szavaztak is a CEU-ról szóló törvényről. A parlament 123 igen 38 szavazat ellenében megszavazta a felsőoktatási törvény módosítását. A Fidesz és a KDNP, köztük Orbán Viktor igennel, az MSZP és az LMP nemmel szavazott. A Jobbik és a DK nem szavazott.

A most elfogadott törvénymodósítás arról is rendelkezik, hogy ha az adott egyetem székhelye egy föderatív államban van, és ott a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, akkor a központi kormánnyal létrejött előzetes megállapodáson kell alapulnia az oklevél kiadásához szükséges nemzetközi szerződésnek. Ilyen tekintetben a kormány javaslatát nevezhetjük lex CEU-nak, mert több rendelkezése kizárólag a CEU-ra vonatkozik, lényegében annak megmaradását lehetetleníti el. Hétfőn meg is szigorították a határidőket, amely még az eredeti terveknél is rosszabb helyzetbe hozza a CEU-t, mivel egyértelműen nem tud megfelelni annak az új feltételnek, hogy az anyaországában, az USA-ban is képzést kell, hogy folytasson.

A CEU működése eddig ugyanis éppen arra a modellre alapult, hogy a képzésüket az amerikai hatóságok is akkreditálták, a képzés lebonyolításával viszont a magyarországi, Közép-európai Egyetem nevű társintézményüket bízták meg. Így (volt eddig) lehetséges, hogy az Egyesült Államokban is érvényes diplomát adjon ki.

A tagnap elfogadott javaslat még nem fog életbe lépni, addig ameddig Áder János köztársasági elnök alá nem írja, illetve ki nem hirdetik. Feltehetően az Alkotmánybíróság elé is kerül majd a módosítás, az LMP már megígérte, hogy a testülethez fordul. És hogy mi lesz ezek után a CEU-val? Itt foglaltuk össze, milyen kifutásai lehetnek a botránynak, alább pedig egy gyors összefoglaló videót láthat.

A CEU a Facebook-oldalán reagált ahol leírták, hogy továbbra is elleneznek bármilyen törvénymódosítást, amely nemcsak a CEU, hanem bármely magyarországi kutató- és oktatási intézmény akadémiai szabadságát veszélyezteti. „A küzdelem nem ért véget. Vitatni fogjuk a döntés alkotmányosságát, és megpróbálkozunk minden jogi lehetőséggel. A CEU-t nem tudják megfélemlíteni, az intézmény folytatni fogja az oktatást és kutatást, a képzéseket és a közösségnek nyújtott szolgálatát, megszakítás nélkül, bármi történjen.”


Forrás: eduline.hu, index.hu, 24.hu, portfolio.hu

Képek: ceu.edu, mno.hu

Margit

Hodován Margit

Hodován Margit vagyok, a Szegedi Tudományegyetem magyar alapszakos végzős hallgatója. Már középiskolás korom óta érdekel a média világa. Itt az egyetemen lehetőséget kaptam, hogy ne csak pusztán külső szemlélője, hanem részese is lehessek. Újságíróként eleinte kulturális témákról írtam cikkeket (programajánlók, színházkritikák, kiállítások), jelenleg teljesen más témákkal foglalkozom: a felső-, és közoktatási hírekkel. Ijesztő volt az elején, de mára ez háttérbeszorult. Ezekről is kell írni, kell olvasni és kell, hogy tudjunk róluk!